Budapest, XI. ker. Gazdagréti lakótelep

Tapasztalatok (a teljesség igénye nélkül):

-A csőcserét követően egyik Társasházban sem volt a közös tulajdonban lévő vezetékeken csőtörés (ez minősíti a csőcserét végző vállalkozó munkáját is).

-A csőcserét követően a meleg víz hőfokában nincs jelentős különbség a hőközponttól a legtávolabb lévő lakások és a hőközpont mellett lévők között. Ez különösen szembetűnő változás volt a 220 lakásos társasház esetében, ahol a legtávolabb lévő lakásokban (hőközponttól több mint 100m) a csőcserét megelőzően a meleg víz 3-4 °C-al alacsonyabb hőmérsékletű volt, mint a hőközpont melletti lakásokban (ahhoz, hogy a legtávolabb lévő lakásokban is kívánt hőfokú legyen a meleg víz, a hőközpontból kilépő hőfokot 3-4°C-al meg kellett emeltetni). A csőcserét követően csökkenteni tudtuk a meleg víz hőfokát, ami költség csökkenést jelentett a lakóknak. 

-A csőcsere során beépített új strangelzárók és ürítő csapok több esetben is hasznosnak bizonyultak lakásban történt csőtörés esetén, illetve vízelzárást követően a meleg víz cirkuláció vissza indításában, ha az valamely oknál fogva egy strangnál nem állt vissza.

-A csőcsere során minden  vízóra elé ugyan a helyre került beépítésre a golyóscsap, ezzel egyszerűbb és gyorsabb lett a vízórák cseréje.

Kuróczi László Úr 2012-2018 között a kezelésemben lévő társasházak közül négy panelépületben (Budapest, XI. ker. Gazdagréti lakótelep) végezte el a hideg-és meleg víz, valamint a meleg vizes cirkulációs alap és strangvezetékek cseréjét a bekötési vízmérőtől a lakásokban lévő vízórákig, FV-PLAST PP-R süthető műanyag csövekre. Minden strangba beépítésre került strangelzáró, ürítőcsap, illetve a vízórák elé golyóscsap ( ezek is a cső gyártójának termékei voltak). A sütős technológia gyors, tiszta és biztonságos cserét jelentett. Kuróczi László és kollégái a lakók indokolatlan zavarása nélkül csendben, és gyorsan végezték a munkájukat. Maguk után mindig feltakarítottak, a födém áttöréseket az előzetes megállapodásnak megfelelően (pld. tűzgátló purhab) állították helyre. Minden esetben tartották a megállapodásban foglalt határidőt.

Elvégzett csőcserék:

-2012-2013 között 220 lakásos Társasház (5 lépcsőház, lépcsőházanként 11 emelet, emeletenként 4 lakás, lakásonként egy konyha strang (hideg-és meleg víz, valamint meleg vizes cirkulációs vezeték) és egy WC strang (hideg-és meleg víz, valamint melegvizes cirkulációs vezeték). Mindkét strang esetében a szerelés a lakásokon belül történt. Összes strang: 40db.

-2016-ban 96 lakásos Társasház (6 emelet, emeletenként 16 lakás, strangok száma 16, strangonként hideg-és meleg víz, valamint meleg vizes cirkulációs  vezeték). A szerelés lakásokon kívül történt.

-2017-ban 60 lakásos Társasház (földszint+4 emelet, szintenként 12 lakás, strangok száma 12, strangonként hideg-és meleg víz, valamint meleg vizes cirkulációs  vezeték). A szerelés lakásokon kívül történt.

-2018-ban 120 lakásos Társasház (10 emelet, emeletenként 12 lakás, strangok száma 12, strangonként hideg-és meleg víz, valamint meleg vizes cirkulációs  vezeték). A szerelés lakásokon kívül történt.

Üdvözlettel
Major István
közös képviselő
Tel.: +36-30-2316164